Takács Renáta vagyok. Üzletfejlesztési szemlélettel dolgozom, ahol a weboldal nem önmagában érték, hanem a működés része.
A célom nem az, hogy „szebb” legyen valami, hanem hogy könnyebb legyen benne működni.
A célom nem az, hogy „szebb” legyen valami, hanem hogy könnyebb legyen benne működni.
Több területről érkeztem meg a kreatív vállalkozásépítésbe, és mindegyik adott valamit ahhoz, ahogy ma gondolkodom a márkákról.
Az egyikben az emberekre figyeltem, a másikban rendszerekre, a harmadikban folyamatokra. Dolgoztam olyan környezetekben, ahol a struktúra, a stratégia és az ügyfélélmény kulcsfontosságú volt.
Minderre szükség volt ahhoz, hogy átlássam mindegyik ugyanarról szól. Arról, hogyan lehet érthetővé, emberibbé és működőbbé tenni azt, amiben hiszünk.
Ezek a tapasztalatok idővel természetesen tereltek a kreatív vállalkozásépítés irányába.
Egészségügyi háttér
Az egészségügyi múlt megtanított arra, hogy a figyelem érték.
Gazdasági szemlélet
A gazdasági tanulmányaim arra, hogy a jó döntések mögött struktúra és stratégia van.
Vállalati tapasztalat
A vállalati évek pedig arra, hogy minden rendszer mögött emberek történetei állnak.
Ma már nemcsak vizuális rendszereket tervezek, hanem abban is segítek, hogy egy márka ne csupán esztétikus legyen, hanem valóban önazonos és könnyen használható, olyan, amire jó érzés építkezni, és amelyen keresztül mások is könnyen megértik, mit képviselsz.
Elengedhetetlen, hogy egy vállalkozás tisztán lássa önmagát.
A design számomra nem csak színekből és formákból áll.
A háttérben stratégia, érthetőség és egy saját hang kialakítása áll.
Fontos megtalálni azt a tiszta hangot, amitől egy márka nemcsak esztétikus lesz, hanem otthonos is.
Fontos megtalálni azt a tiszta hangot, amitől egy márka nemcsak esztétikus lesz, hanem otthonos is.
A tanácsadás számomra nem kész megoldások átadása, hanem közös gondolkodás és egy olyan út kijelölése, amely tényleg a vállalkozó sajátja.
Ma már ez a hivatásom: olyan online jelenléteket és márkaalapokat építeni, amelyekben benne van a történet, a lényeg és az a finom plusz, amitől valami igazán önazonossá válik.
A SimpleFlowise nem egy sablon, nem egy gyors megoldás, nem egy hangos márka. Egy szemlélet.
Az alapja az a meggyőződés, hogy a fejlődés nem zajos, és a működésnek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy hatékony legyen.
Nem hiszek a bonyolultságban
Sok vállalkozás nem azért akad el, mert kevés eszköze van,hanem mert túl sok lett körülötte minden. Rendszerek, felületek, elvárások.
Nem rendszert építünk
A munkám középpontjában nem az áll, hogy még egy dolgot hozzáadjunk, hanem hogy megnézzük minek van valóban szerepe és mit lehet elengedni.
Cél az átláthatóság
A márkát üzletfejlesztési, folyamatfejlesztési és digitális tapasztalattal a hátam mögött alapítottam.
Az elmúlt években vállalkozásokkal, csapatokkal és egyéni vállalkozókkal dolgoztam azon, hogy a működésük átláthatóbbá, egyszerűbbé és fenntarthatóbbá váljon.
A SimpleFlowise ma már nem csak rólam szól. Egy olyan keret, ahol weboldalkészítés, digitális rendszerek és üzleti folyamatok találkoznak.
A SimpleFlowise ma már nem csak rólam szól.
Én vagyok az alapítója, de azon dolgozom, hogy ez a struktúra más szakértőkkel együttműködve is stabil, skálázható és emberi maradjon.
A cél mindig ugyanaz marad: egy letisztult, jól működő rendszer, ami valóban támogatja a vállalkozásod növekedését.
A SimpleFlowise egy gondolkodásmód. Én csak megalkottam a keretet hozzá.
SimpleFlowise – founded by Renáta Takács
A weboldalon megismerheted a szolgáltatásaimat. A közösségi felületeimen pedig bepillantást nyerhetsz a projektekbe, a kulisszák mögé és a vállalkozásépítés mindennapjaiba.
Kulisszatitkok, projektek és inspiráció.
Szakmai gondolatok, üzleti tippek és esettanulmányok.
